Takarítás

2040. december 18., vasárnap 15:57
2. nap

 - Ez mekkora kicseszés! - Méltatlankodott Harry, mire néhányan felnyögtek a konyhában.
 - Mire gondolsz? - Kérdezte Lucas, aki jelenleg épp hajhálóban térdelt a földön, amitől tiszta hab lett. Maga mellé meleg vízzel teli vödör helyezett el, amihez a szivacsot épp a kezében tartotta, miközben az öcsémre nézett.
 - Arra gondol, hogy mi itt gürizünk, miközben Sarephina és Sasha valami idióta rajzfilmet néznek a tévében! - Válaszolta mérgesen Olivia, aki épp papírtörlővel takarította le a székeket, amik habosak lettek. Ez még magában nem is lett volna olyan nagy munka, csakhogy Sophia néni világosan elmondta a lányának, hogy először papírtörlővel, aztán vizes ruhával, majd újra papírtörlővel kell őket megtisztítani. Így nem maradnak ragacsosak.
 Miután a felnőttek betették a lábukat a konyhába, leesett állak és a "Te jó Isten!" mondat ragozott formái követték egymást. Aztán világosan megmondták, hogy ki kell takarítanunk, így mindenkit beosztottak valahova. Lucas, Angelica és Jake a padlót, Valerie és Will a felső szekrényeket (ami azért poén, mert Val a legalacsonyabb köztünk), Olivia a székeket, Kate, Harry és én pedig az alsó szekrények megtisztítását kaptuk. Őszintén szólva már vagy egy órája takarítunk, de a felével sem végeztünk. Ennek pedig az egyik legfőbb oka a panaszkodás, a második a felháborodás, a harmadik pedig az, hogy Lucas folyton a hajhálójával "villog", és nem hagy nekünk nyugodalmat.
 Persze az sem segít sokat, hogy valamelyik szülő úgy tíz percenként beállít, hogy ellenőrizze a munkálatok előre haladtát. 
 - De ők még kicsik! Nem várhatjátok el tőlük, hogy olyat csináljanak, amit nem tudnának! - Kelt fel a fiatalok védelmében Valerie, aki most épp Will nyakában ült, és egyensúlyozás közben törölgetett.
 - Már nagyon elegem van belőlük, mellesleg pedig nem is olyan kicsik! - Folytatta a Olivia, és letépett egy újabb négyzet alakú törlőpapírt.
 - Ne csináld már Liv! - Mondta gyengéden Kate, aki mint mindig, most is megpróbálta vissza állítani a békességet. Én eddig nem nagyon szóltam közbe, mert jobban szeretek csendben maradni az ilyen témájú vitáknál.
 - Légyszi most már hallgassatok el! - Jake hangja türelmetlen volt, de mind tudtuk, hogy ez lesz a vége. Mi koszoltunk össze mindent, így nekünk is kell helyrehoznunk a rendetlenséget.
 A fekete hajú fiú parancsa elérte a hatást, és mindenki csendben maradt. Furcsa fátyolként lebegett köztünk a szivacsok hangja, a nappali felőli átjárón pedig valakinek a nevetése hallatszott. Nem egy tv-s nevetés volt ez, inkább egy a tv előtt ülő embereké közül. Zöld szemeim a hang irányába fordítottam, majd eszembe jutott valami. Két héttel ezelőtt ért véget az Eletric Star negyedik szezonja, a győztes pedig Elias Wax lett, aki egy nagyon jó kis dalt énekelt a döntőben egy másik sráccal.
 Pontosan nem tudom, hogy mi a címe, de valami nő énekelte, aki még mostanában is híres, csak az idősebbek között. Ha jól hiszem Ke$ha a neve. A jó pedig az, hogy már vagy százszor visszanéztem Eliasék szereplését, így ismerem a dalt.
 A kezemben lévő szivacsot a Kate mellett lévő vizes dobozba ejtettem, majd felálltam és dúdolni kezdtem. Mikor ráálltam a dallamra, az ujjammal csettintettem is hozzá néhányat. Cselekvésem furcsa grimaszok, kíváncsi arckifejezések, és mosolyok kísérték, miközben minden szempár rám szegeződött. Azt hiszem énekelni fogok, méghozzá a mai napon már másodszor.
 -It's going down, I'm yelling timber; You better move, you better dance; Let's make a night you won't remember; I'll be the one you won't forget. - A többiek csak kikerekedett szemekkel nézték, hogy éppen mit csinálok. Őszintén szólva én a hangulatot szeretném oldani, mert a szobát ellepő feszültség már szinte elviselhetetlen volt.
 - Hűha! Valaki nézte az Eletric Start. - Nevetett Jake, mire megragadtam egy felmosót és azt a számhoz emelve folytattam:
 - Wooooah (timber), wooooah (timber), wooooah (it's going down); Wooooah (timber), wooooah (timber), wooooah (it's going down) – Néhányan összenéztek, egyesek a fejüket csóválták, Harry inkább elővette a telefonját, és videózni kezdett. Aztán a háttérben egyszer csak felcsendült egy ismerős dallam.
 Hirtelen jött ötletként lehuppantam a földre Kate mellé, és a szája elé emeltem a nyél végét, de csak felhúzott szemöldökkel meredt rám. Én megráztam a vállaimat, és elnevettem magam, mire feltápászkodott, és megragadta az eszközt.
 - Hú! - kiáltotta Will - Gyerünk Kate!
 - The bigger they are, the harder they fall; These big-iddy boys are dig-gidy dogs; I have 'em like Miley Cyrus, clothes off; Twerking in their bras and thongs, timber; Face down, booty up, timber; That's the way we like to–what?–timber; I'm slicker than an oil spill; She say she won't, but I bet she will, timber – Mindezek alapján eldöntöttem magamban, hogy nem csak én egyedül láttam a tehetségkutató döntőjét, hisz Kate nyelve csak úgy pörgött, méghozzá botlások nélkül. A többieknek is nagyon tetszett, hisz lassan már szinte ők is dalra fakadtak. A következő részt viszont együtt énekeltük:
 - Swing your partner round and round; End of the night, it's going down; One more shot, another round; End of the night, it's going down; Swing your partner round and round; End of the night, it's going down; One more shot, another round; End of the night, it's going down – Mindeközben visszavettem Kate-től a felmosót, és Angie mellé léptem, aki egyből vette az adást, és kapcsolt. 
 - It's going down, I'm yelling timber; You better move, you better dance; Let's make a night you won't remember; I'll be the one you won't for... - Angie az étkezőbe vezető ajtó felé lépdelt, viszont mire odaért, valaki az útját állta. Valami magas barna hajú és kékszemű. Harry gyorsan kikapcsolta a kameráját, Angie elhalgatott, Lucas kikapcsolta a zenét, a mi arcunkról pedig lefagyott a mosoly, amint Niall bácsi a szobába lépett.
 - Khm. Itt meg mi folyik? - Kérdezte karba tett kézzel. Arcán látszott, hogy mennyire ideges az iménti kihágásunk miatt. Várakozóan nézett szét a helyiségben, egyenként mindannyiunk szemébe nézve.
 - Semmi, apa. Mi csak egy kicsit szórakoztunk... - Bácsikám Angelica arcára emelte tekintetét, aki lehajtott fejjel fürkészte a csempét.
 - Nem! Az én hibám volt Niall bácsi! Én kezdetm el ezt az egészet. - Mondtam, és Angelica mellé léptem. Nem hagyhatom, hogy ő, vagy bárki más miattam kapjon büntetést. 
 - Értem - felelte. - Amúgy nem amiatt jöttem mert baj, hogy bohóckodtatok egy kicsit, hanem azért, hogy nehogy valaki más érjen ide előbb. Nem foglak titeket megbüntetni, de higgyétek el, hogyha valaki más talált volna rátok kaptatok volna. - Újra végignézett rajtunk, aztán halványan elmosolyodott. Megnyugodva fújtam ki a tüdőmbe szorult levegőt. 
 - Köszönjük! - Szólt Olivia hálásan, és elmosolyodott.
 - Komolyan nagyon hálásak vagyunk! - Folytatta Will.
 - Jó-jó! - Niall bácsi védekezően maga elé emelte karjait, majd szeme a Harry kezében lévő eszközre tévedt. - Azt viszont szeretném elkérni egy kis időre.
 - Hogyan? - Öcsém zavartan meredt a kék szemű férfira, aki kinyújtotta felé a kezét, hogy beletegye a telefont. Újra előkerült az a várakozó tekintet, mire Harry végül megadta magát, feltápászkodott, és átadta a tárgyat.
 - Köszönöm. Most pedig folytassátok a takarítást! 

 16:41

 Mikor egy fél órával később végeztünk a mocsok eltüntetésévél, Naomi és Sophia néni nagy aktivitással vizsgáltak meg minden egyes millimétert, hogy nem maradt e valahol valami kivetnivaló. Sajnos ez sem ment döccenő mentesen, mert nem is egy helyen ragacsos foltokat találtak a padlón, amiket újra fel kellett mosnunk. Ennek azonban már vége, és szerencsére egy ideig még nem kell Hamupipőkének éreznem. 
 Az idő előrehaladtával az időjárás nem változott. Kint még mindig kövér pelyhekben hull a hó, a talaj pedig egyre vastagabb páncélt ölt magára. Olivia rózsaszín szobájából ez elég érdekes látvány, hisz a kintihez képest, itt cukorországban érezhetem magam. Az ágyon fekszem és a plafont bámulom, amire éjszaka világító csillagokat ragasztottak. Barátnőm a gardróbjában sürög-forog, közben pedig arról panaszkodik, hogy milyen kicsi. Tudni illik, neki akkora a ruhatára, hogy odahaza tízszer nagyobbra van szükség, mint az itteni.
 Soha nem értettem azokat az embereket, akik minden este kikészítették maguk számára a másnapi ruhát, vagy folyton a külsejükkel voltak elfoglalva. Hiszen nem az a fontos ami kívül van, hanem ami belül rejlik! Nem azért fognak felvenni egy kiemelkedő képességű diákok számára működtetett iskolába, mert jól nézek ki. Persze a külső is fontos, de valahogy mégsem az az igazi...
 Olivia kilép a kis szobából, kezében pedig egy szatén kék színű ruhadarabot hoz. Az imént említett ruhadarabot felém dobja, én pedig hirtelen felülök, mikor a fejemen landol. 
 - Mi ez? - Kérdezem, majd széthajtogatom az ölemben. Egy V kivágású póló, ami elég jól néz ki, és körülbelül az én méretem.
 - Boldog születésnapot! - Tapsol Olivia, én pedig értetlenül nézek rá.
 - Nem is most van a születésnapom, arra pedig már kaptam tőled ajándékot. - Válaszoltam, de azért összehajtottam a pólót és markolászni kezdtem. Puha anyagának fogása megnyugtatóan hatott. Leszálltam az ágyról, mert Liv az ajtó felé indult, majd kitárta, és kilépett a szobából.
 - Nem baj, a tiéd. Tegnap találtam a gardróbba, de biztos, hogy nem az enyém. - Követtem, amint lefelé vette az irányt a lépcsőn, egyenesen a második emelet felé. Nem kérdeztem, hogy hova megyünk, inkább újra megvizsgáltam a pólót, és ezúttal találtam is rajta valami érdekeset. A jobb ujjába egy fekete jelet hímeztek. Egy olyan jelet, amit már láttam korábban azon a felsőn, amit Annabell ládájában találtam. 

Drága olvasók! 
Remélem tetszett a rész, hiszen sokat dolgoztam vele, hogy minden mondat tökéletes legyen.  A helyesírási hibákért pedig előre elnézést kérek...
Amint észrevehettétek, megváltozott a kinézet. Remélem elnyerte a tetszéseteket, éppen ezért a chat alatt találtok egy kérdést, amire örömmel várom majd a válaszokat. A fejlécet Dorine Osteen készítette, aki szerintem egy kivételes szerkesztő. Örülök, hogy elkészítette a fejlécet, nekem nagyon tetszik. :)
Továbbra is várom a kommenteket, ezek inspirálnak, és ezek alapján tudom, hogy vannak akik olvassák a blogot. Ti ruháztok fel erővel, és ezt a részt most azoknak ajánlom, akik rendszeresen kommentelnek! Imádlak benneteket!
Most pedig ejtenék néhány szót a közeljövőről. Nos, a helyzet az, hogy a történet egyenlőre még nagyon az elejénél tart, és június végére szeretném befejezni. Eddig még 2 nap sem telt el, pedig több mint 10 lesz. Egyszóval sok minden vár még majd rátok, és rám is. Remélem kitartunk majd egymás mellett és egyre többen leszünk. Reményekkel telin fordulok hozzátok, hisz nektek köszönhetem ahol most tartok.
Egy szóval, köszönöm!

xx Esther
 
 

2. Díjam

Akitől a díjat kaptam: Nikii K.
Nagyon szépen köszönöm!

Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Válaszolj 11 kérdésre
- Írj 11 kérdést
- Küldd tovább 11 embernek
 
11 dolog rólam:
 
1. Kedvenc színem a fekete
2. Kutason lakom
3. Nem tudom, hogy mi szeretnék lenni
4. Kedvenc sportom az úszás
5. Jártam kézi labda edzésre, de rájöttem, hogy az nem én vagyok
6. Szeretem ha rendetlenség van
7. A szobám színe narancssárga
8. Nem akarok szerelmes lenni, mert nincs rá szükségem
9. Szeretnék nagy dolgokat elérni az életben
10. Kedvencsorozatom: Violetta
11.Kedvenc Violetta szereplőm: Tomas *.*

Válaszolj 11 kérdésre!

1. Van testvéred?  - Sajna igen...
2. Szerinted te mi lehettél előző életedben? - Valami a lázadók, az öngyilkosságra készülők és a bolondok között, egy lehelletnyi tudós vérrel megfűszerezve. :))
3. Mi inspirál az írásban? - A zene, amit épp hallgatok.
4. Mi volt életed eddigi legkínosabb helyzete? - Nem nagyon emlékszem.
5. Van példaképed, ha igen ki? - Nincs.
6. Ültél már repülőn? Ha nem, szeretnél? - Nem ültem, de feltétlenül szeretnék. :D
7. Van ezen kívül, még blogod? - Igen, van még egy.
8. A családodból valaki tudja, hogy blogolsz? - Nem tudok róla, de lehetséges.
9. Jellemezd magad 3 szóval. - lökött, okos, furcsa figura
10. Mi az ami nagyon fel tud téged bosszantani? - hazudozás,
11. Összesen mennyi blogot olvasol? - Sokat! :)

11 kérdés: 

1. Miért kezdtél blogolni?
2. Hány blogod van?
3. Ki az egyes blogjaid közül a kedvenc általad megformált karakter?
4. Használsz helyesírás ellenörzőt?
5. Szeretsz olvasni? Ha igen, akkor melyik a kedvenc könyved?
6. Milyen közösségi oldalakra vagy regisztrálva?
7. Mi a kedvenc állatod?
8. Hogy hívják a legjobb barátod/barátnőd?
9. Van testvéred?
10. Mondj magadról 3 rossz tulajdonságot!
11. Elégedett vagy magaddal?

Akiknek küldöm: (sajnos nincs 11 ilyen személy)

4. Szilvi
6. My
8. *B
9. Frida

1. Díjam


Akitől a díjat kaptam: Csajsziii_TW-1D
Nagyon szépen köszönöm!

Szabályok: 
1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat! 
2. Írj magadról 11 dolgot! 
3. Válaszolj 11 kérdésre! 
4. Írj 11 kérdést! 
5. Küldd tovább öt embernek!
 
11 dolog rólam
 
1. Könyvmoly vagyok
2. Kedvenc íróm Cassandra Clare
3. Falusi lány vagyok (egy igazi mucsai XD)
4. Legjobb barátnőm neve Diána
5. Imádok írni
6. Járok gitározni
7. Félek, mert lehet, hogy nem vettek fel abba az iskolába, ahova jelentkezetem
8. Nem járok szoknyába semmilyen körülmények közt
9. Még nem jártam 1D koncerten :(
10. Kedvenc tantárgyam a biológia :)
11. Szinte csak fekete pólóim vannak
 
Válaszolj 11 kérdésre! 
 
1. Miért kezdtél el blogolni? - Mert láttam, hogy mindenki csinálja, ezért úgy gondoltam én is megpróbálom. :)  
 2. Hanyadikos vagy? - 8. osztályos  3. Olvasted-e valamelyik blogom? - Sajnos nem. :(
4. Kedvenc énekesed? 

Női: Demi Lovato, Taylor Swift
Férfi: Justin Bieber
Banda: One Direction (<3) The Vamps, Little Mix, Unio J,

5. Mi álmaid városa? - London *.*
6. Kedvenc blogod? - Kínos csend, Halálmadár
7. Van háziállatod? - Egy kutyám, de tulajdon képen nem is az enyém. Meg volt teknősöm és halaim, de azok kinyiffantak. :'(
8. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? - Egy könyvtárat. 
9. Mostanában miről álmodozol? - Mindig másról...
10. Valaki tudja, hogy blogolsz? - Igen.
11. Mit üzensz az olvasóidnak? - Imádlak titeket, hisz nélkületek semmire sem mennék! <3
 
11 kérdés:
 
1. Hány blogod van?
2. Sportolsz? 
3. Kedvenc blogod?
4. Hány éves vagy?
5. Miért kezdtél el blogolni?
6. Kedvenc bloggered?
7. Szeretsz olvasni?
8. Mi a kedvenc állatod?
9. Milyen állatot tartasz?
10. Álmaid városa?
11. Kedvenc előadód?

Akiknek küldöm:

Hab a tortán

2040. december 18., vasárnap 13:57
2. nap

 Kelletlenül keltem fel ez után az érdekes álom után. Nem volt kedvem Valerie és Angie őrült ötleteinek hódolni, de megígértem Willnek, hogy mindjárt lemegyek, szóval nincs apelláta. Lassan a fiókos szekrényemhez sétáltam, hogy kivegyek belőle egy pólót. Miután felkeltem és Will távozott, észrevettem, hogy beleizzadtam a felsőmbe, dezodorral pedig nem lehet segíteni rajta, így marad a mosás.
 Kihalásztam egy sötétkék pólót a legfelső fiókból, és gyorsan belebújtam. A pulóveremet ledobtam a sarokba, és elindultam le. Nagyot csodálkoztam, amikor lefelé menet mindent üresen találtam. Az egész házban néma csend honolt, egy lelket sem láttam, azonban mikor beléptem a konyhába, hirtelen minden megtelt élettel. 
 A konyha egy nagy helyiség, szinte kétszer akkora mint az ebédlő, de ez nem csoda, ha öt családot kell jól lakatni. Most itt gyűlt össze mindenki, aki idősebb volt 10 évnél, azonban a felnőttek eltűntek, ahogy Will is mondta.
 Mikor a helyiségbe léptem nagy mosolyok, és nevetés fogadott. Angie, Valerie, Lucas és Kate éppen valami fehér habot nyomtak ki papírtányérokra, Harry, Will, Jake és Olivia pedig a pultnál ülve beszélgettek. Sasha és Sarephina Lucasékat figyelték.
 - Szia hétalvó! - Köszöntött Will.
 - Ha-ha! Milyen vicces lettél hirtelen! - Jókedvet színlelve huppantam le mellé, a többiek pedig oldalpillantásokat vetettek felénk.
 - Tudom én! Nem kellett volna mondanod. - Önelégült mosolyt öltött arcára, ezért fejbevágtam, amire egy hangos "Aú!" volt a válasz.
 - Azt hiszem ez nem volt jó ötlet, igaz Will? - Jake felém sandítva vigyorgott Willre, mire a barátja csak grimaszolt, nekem pedig egyből emlékképek jelentek meg a szemem előtt.
 Jake talpig fehérben, Jake ahogy a kezemet fogja, előtte pedig a kezei a csípőmön. Aztán ahogy a szürke szobának nyoma veszett, ami elméletileg Birminghamben van, és a sajátom megjelenése. Plusz Zayn, akivel egy nagyon fura beszélgetésen vettem részt, közben pedig arról volt szó, hogy Jake szeret engem. De vajon ez tényleg így van, vagy csak az álom idézett elő egy megtévesztő képet?
 - Készen vagyunk! - kiáltotta Valerie, és felénk fordult - Akkor kezdhetjük?
 - A mit is? - Vetettem fel a kérdést.
 - Hát a játékot! Ne mond, hogy nem tudod milyen a torta csata!
 - Tudom, hogy az milyen, de ahhoz nem kéne négynél több torta? - Mondtam, majd száját sanda vigyorra húzták, és alrébb álltak. Ekkor vettem csak észre a hátuk mögött a konyhaszekrényen sorakozó vagy harminc ugyan olyan habbal megtöltött tányért.
 - Te jó isten! - Elámultam a látványtól.
 - Azért a szádat becsukhatnád. - Javasolta az öcsém, én pedig engedelmeskedtem. Ezután Lucas megköszörülte a torkát, és mindenki elcsendesedett. A két legfiatalabb, Sarephina és Sasha is közelebb jött.
 - Nos - kezdte a fiú -, mind tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Igaz, nem lenne muszáj ezt csinálnunk, de mi megtesszük. Eggyütt harcolunk majd az életünkért, amíg ki nem alszik majd belőlünk az...
 - Ne csinálj úgy, mintha háborúzni készülnénk Lucas! - Förmedt rá Kate, majd egy megvető pillantást vetett öccsére.
 - Jól van, ha te olyan nagy szakértő vagy, akkor csak tessék! - Motyogta Lucas, majd mellém vonult, ezzel átadva a szót nővérének.
 - Rendben. Na szóval, szerintem tudjátok mire valók ezek a habos tányérak, szóval a játék hamarosan kezdetét veszi. Egymást kell dobálni, ezt gondolom eddig is tudtátok. A játékot a legfiatalabb kezdi, ez esetben Sarephina. Kérlek lépjközelebb! - intett a Kate, mire Sara mosolyogva lépett mellé - Tiéd a megtiszteltetés, hogy hozzávágd az első tortát valakihez. Mégpedig ahhoz, akihez csak tetszik.
 Sara odalépett a nagy konyhaszekrényhez, mi pedig figyeltük, közben azon rimánkodva, hogy had ne mi legyünk az elsők, aki krémet kap az arcába. Bár annak az esélye, hogy akárki is tisztán megússza egy a millióhoz. Ahogy a törékeny kezek leemelték az első túlméretezett habcsókra hasonlító "játék eszközt" a csend még nagyobb lett. A szöszi határozott tekintettel nézett körül, tekintete senkin nem akadt meg, ez pedig rosszat sejtetett.
 De hirtelen meglendítette a kezét, és a torta eszméletlen pontos célzásának köszönhetően repült bele egyenesen Olivia arcába. Halk sikkantást hallatott, aztán hirtelen mindenki nevetni kezdett, és egyszerre indult meg a tortás pult felé. Mire odaértem Angie és Lucas elragadott vagy hatot, az egymással vívott heves csatájukban. Sasha Will hátán lovagolt, fél arcát fehér massza borította. A padló, a szekrények, de még a székek is kaptak jó formán az édesség díszítésre használatos anyagból.
 Mire megragadtam az első tortát amit kinéztem magamnak, valaki eltalálta a vádlimat, és a hátam, most viszont rajtam a sor. A többiek mögött megláttam Oliviát, ahogy még mindig Sarephina tortájának maradványait tisztogatja le az arcáról, és a csata hevét kikerülvén igyekszik eljutni a nappaliba vezető átjáróhoz a földön kúszva. Megcéloztam tehát a menekülni próbáló Oliviát, és eltaláltam arcának jobb felét, mire csak kinyitotta a száját és mérgesen meredt a pultok irányába, támadóját keresvén.
 Jake eközben Willt és Sashát támadta a földön fetrengve, egy nagy tejszínhab tócsából. Lucas épp bebújt a pultok mögé, mert Angie került nyerő helyzetbe Sarephinának köszönhetően. Olivia gonosz szavakat formázott a száján, amiket felém intézett, én viszont csak nevettem rajta. Azonban mikor egy Lucas által kicsit félre dobott torta a fejemen végezte, én is követtem a példáját, csak a fiú irányába. Erre mindenki felfigyelt és hirtelen rájöttünk, hogy ki az ellenség. Két táborra szakadtunk. Az egyik Lucasszal volt, a másik pedig ellene. Én az ellenséges oldalt támogattam Harryvel, Oliviával, Angelicával, Sarephinával, Willel és Sashával. Ellenünk volt Kate, Lucas, Jake és Valerie. Mi voltunk túlerőben, azonban hátrányunk volt az, hogy mi a pult mögé rendeződtünk, ahol kevesebb volt a hab maradéka.
 - Nem győzhettek! - Ordította át Harry teljes torokból.
 - De igen! - Válaszolta szintén ordítva Will.
 - Most adjátok meg magatokat, vagy nem lesz más választásunk! - Kiáltotta Lucas az ellenzék védelméből kikukucskálva, ami a szeletelő asztal volt maguk elé döntve.
 - Inkább a halál, mint a megfutamodás! - ez Angie hangja volt - Halott vagy Tomlinson!
 - Na azt majd meglátjuk! - Kate válaszolt testvére helyette, ezúttal azonban normális, diplomatikus hangnemben a korábbi kiabálásoktól különbözően.
 - Halál rátok! - Elhajítottam az első maroknyi tejszínhabot, ami a konyhaszekrényt találta el. Ugyanekkor a túloldal is megkezdte a támadást.
 Beállt a szobában a háborús légkör.
 - Feszültség érezhető a levegőben, vagy ez csak Lucas szaga ? - Mondtam körbeszimatolva, mire a mellém éppen lebukó Olivia habos fejjel felnevetett.
 - De hülye vagy! - Kezét arcába temette, és nevetett, néha pedig rámpillantott.
 - Ennyire azért nem volt vicces. - Rámosolyogtam, majd felmarkoltam a földről egy adagot a fehér masszábó és oldalra kihajolva eldobtam. Nagy szerencsémre eltaláltam Jake-et.
 - Hé lányok! - szólt oda hozzánk Will - Kevesebb duma, több hajigálás!
 - Igenis kapitány! - Mondtam tisztelgést imitálva, és felnevettem.
 Ekkor azonban mintha telefoncsörgés ütötte volna meg a fülemet. A vezetékes telefon felé néztem, ami a nappaliban volt ugyan, de a helyemről lehetett látni, azonban semmi természetellenest nem vettem észre.Megvontam a vállam, majd folytattam azt, ami most a legfontosabbnak véltem.
 Ekkor azonban egy magas alak lépett be a konyhába fekete kabátban. Egyből felismertem apát, akinek az arcában most éppen egy Harry által elhajított torta landolt. Hirtelen mindenki felpattant a fedezékből, tekintetét pedig édesapám feléemelte, aki grimásszal az arcán törölte le a krémet az arcáról. Kezét kezdte rázogatni, aztán így felelt:
 - Oké, ha ti így, akkor én is így! - Mondta, majd lehajolt, és Harryt képen dobva válaszolt a támadásra. Ekkor mindenki felbátorodva folytatta azt, ami eddig elkezdődött.
 Apa a hűtőhöz futott a csatatér közepét átszelve, amitől több találatot is bezsebelt, azonban mikor előkapott két teljesen bontatlan flakon tejszínhabot, megdöbbentem.
 Megdöbbentem, hogy apa így viselkedik. Persze eddig is tudtam, hogy ő egy laza ember, azonban most láttam őt egy pillanatra annak a göndör hajú fiúnak, aki a naplókat írta, és aki álmaimat szőtte az elmúlt időben. Csak most jöttem rá igazán, hogy egyszer ő is volt fiatal mint mi, és ő is csinált hasonló hülyeségeket.

14:36

 Mikor apa belépője után mindenki megérkezett, vége lett a mókának, és következett a lecseszés. Viszont nem csak mi, hanem apa is kapott, hogy miért nem állította le akkor, amikor még lehetett.
 A konyha csodálatosan nézetg ki, mondhatom! Mindent beterített a fehérség, mintha itt bent is esett volna a hó. Kivéve, hogy ez ragacsos és édes volt, nem pedig hideg és csúszós. Végül mind büntetést kaptunk, méghozzá azt, hogy ki kell takarítanunk a konyhát.

Drága olvasók!
Annyira szeretem, hogy kommenteltek nekem! Annak pedig, hogy ezek mind ilyen pozitív vélemények, még jobban!
Hallottam, hogy egyesek mindi tűkön ülve várják a következő részt, így gondoltam miért ne hozhatnám ma?
Mindenesetre nagy örömöt jelentett, hogy ezt a részt megírhattam, ugyan is itt egy kicsit pozitívabb jeleneteket kaptunk, mint ezelőtt. Azt hiszem kijelenthetem, hogy ez az eddigi kedvenc részem.
Ha már itt tartunk, nektek melyik?
Ismételten várom a véleményeket kommentbe, az iménti kérdésre a választ pedig szintén megejthetitek mellé. 
Köszönöm, hogy vagytok nekem! :D

xx Esther

P.S.: A díjakat nagyon szépen köszönöm, hisz már hármat is kaptam, azonban még nem volt lehetőségem tovább adni őket. Azt hiszem arra majd holnap kerül sor. Plusz: elnézést, ha néhol kimaradt egy-egy betű, de tabletről voltam, nézzétek el nekem!

Egy kis csevegés

2040. december 18., vasárnap 13:20
2. nap

Fekszem, és a plafont bámulom. Hosszú ideje tértem már vissza a szobámba az Annabelles mutatvány óta. Ez az idő mindössze 10 perc, de nekem egy örökkévalóságnak tűnik. Gondolatok suhannak át az agyamon minden másodpercben, de valahogy egyiket sem tudom ott tartani. Olyan ez mint a fizika. Csak jön, és aztán megy.
 Ez az "apa popsztár volt" dolog sem izgat most annyira. Csak tegnap jöttem ide, és máris olyan dolgok történtek, amik egy normális ember hónapjait bőven kitöltik. De nekem... Á, nekem socius-om van, meg elveszett léleknek titulált barátaim, és rémálmaim, amiknek az előidézői a bácsikáim, meg az apám 25 évvel ezelőtti verziói. Meg kell mondjam, hirtelen elég bonyolult életem lett.
 Ajkamba harapok, és lehunyom a szemem. A sötétségben egyszerre csak fény támad. Fehér fény, amely előtt mintha fátyol lebegne. Fehér fátyol, mint a mennyasszony arca előtt, amíg ki nem mondja a boldogító igent. Beletelik néhány pillanat mire rájövök, hogy a fátyol függöny, a fehér fény pedig egy ablakon keresztül jut a helyiségbe. Viszont ez most nem az én szobám. Valahol máshol járok. Itt ezüstszürke csillogás lep el mindent, ami gyönyörű, de valahogy mélységesen üres is. Az ablak felé indulok, de még mielőtt elérném megpillantom magam a falra akasztott egész alakos tükörben. Hajam lófarokban omlik a hátamra, szemem alatt pedig a kék karikák messziről is kivehetők. Egyszerű pólóm, és farmernadrágom is olyan szürke mint ez az egész hely. Még sosem jártam itt, de kellemes felismerés lankad elmém legmélyén. Folytatom utam az ablakig, ahova eredetileg el akartam jutni. Elhúzom a függönyt, és rájövök, hogy valamiben még is megegyezik ez a hely, és a szobám. Kint kövér pelyhekben hull a hó. 
 Itt minden olyan távolinak tűnik amit az üvegen át látok. A fák ágai, ahogy a rájuk nehezedő sújtól lehajolnak szinte a földig. Ahogy érzem a madarak minden szárnycsapását, pedig nem is vagyok az udvaron. Megnyugtató a kép, mégsem valóságos. 
 Ahogy megpillantom magam ismét, csak ezúttal az ablakról visszaverődő másolatom, felfigyelek valamire. Mögöttem sötét árny suhan el, azonban mielőtt megijedhetnék, valaki a csípőmre helyezi a kezét, és arcát a vállamba fúrja. Tágra nyílnak a szemeim, de nem húzódom el. Valamiért nem megy, mintha valaki nem engedné belűl. 
 A fiú most felemeli a fejét és rámpillant. Jake az. Bármikor felismerném ezt a szempárt. Tulajdonosa most varázslatosan mosolyog, és úgy mered rám, mintha én lennék a világ legnagyobb csodája. Régebben sokat merengtem azon, hogy vajon fog e valaha így nézni rám valaki, és ha fog, akkor ki lesz az. Ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz az. Bár ez biztosan nem a valóság.
 - Mi a baj? - Suttogja Jake, és elenged. Ezután a kezem után nyúl, és szembefordít magával. Meglep a cselekedete, és fura is, de nem ellenkezem.
 - Nem tudom. Olyan furcsán érzem magam. - válaszolom, majd eszembe jut egy logikus kérdés - Hol vagyunk?
 - Birminghamben. Már el is felejtetted? - Felnevet. Olyan őszinte ez a mosoly, és Jake tekintete is az. Összetéveszteni se lehetne a fiú szemeiben csillogó érzelmet. Szerelmes. Mégpedig belém.
 - Nem ismerem fel ezt a helyet. - Mondom, és elengedem Jake kezét, aki erre kicsit elszontyolodik. Bár nem hiszem, hogy azért tenné, mert nem ismerős a táj. Eltávolodom, és csak ekkor tűnik fel, hogy a sok szürkeség ellenére Jake talpig hófehérben áll, ami csak kiemeli a fekete fürtöket.
 - Értem, de ugye jól érzed magad? - kérdezi aggódó tekintettel, hisz feltűnhetett neki a furcsa viselkedésem - Nem akarom, hogy bajod essék. 
 - Jól vagyok, de valamit nem értek.
 - És mi volna az? - Jake megint mosolyog, méghozzá ugyan úgy, ahogy az imént is tette.
 - Miért aggódsz így értem? - Kérdezem, s a szobában leülepedik a csend. Olyan ez, mintha minden porszem a padló közelébe ereszkedett volna a hatás kedvéért. Azért, hogy ne törjön meg rajtuk a napfény, az ember közvetlen látókörén belűl, pedig most még a nap sem süt.
 - Azt hittem ez eggyértelmű. Hiszen szeretlek. 
  Kimondta. Kimondta azt a szót, amit egész életemben hallani akartam. Egy bökkenő azonban még mindig akad.
 Nem tőle akartam ezt hallani. Akármilyen gonoszul is hangzik, én nem szeretem őt. Vagy mégis? Igazából még sosem pillantottam úgy Jacob Malikra mint egy pasira, akinek akár én is tetszhetek. Azonban meg kell neki mondanom, most amíg lehet.
 Ekkor azonban hirtelen fekete füstfelhő támad, és a szürke szoba eltűnik, ahogy Jake is. Mikor újra kialakul körülöttem a környezet, már a saját szobámban állok.Egyedül.
 - Nem vagy egyedül. - Szól egy hang mögűlem. A hozzá tartozó arc élesen hatol az emlékeim tükrébe, és egybő beugrik egy név.
 - Zayn. - Suttogom, ő pedig elmosolyodik, de ez nem az a mosoly, amit én eddig láttam tőle. Ez egy vidám mosoly, nem pedig kárörvendő.
 - Szia! Nagyon sajnàlom, ha esetleg rádijesztettem. Nem volt szándékos. - Mondja, majd közelebb lép.
 Végigmérem a fiút, majd megállapítom, hogy fekete haját elől szőke tincs tarkítja, fekete pólója pedig csak kiegészíti az összhatást. Sötétkék farmert visel, kezén a bőr pedig teljesen üres. Egy tetovált minta sem díszíti, pedig az én Zayn bácsim keze tele van tetoválva, ebben biztos lettem az évek során.
 - Nem hittem volna, hogy te valaha azt mondod, hogy nem akartál rám ilyeszteni. - Arcom grimaszba torzul, ahogy barna szemeibe meredek. A hasonlóságot keresem benne, és a fia közt, de nem járok nagy sikerrel. Ő olyan, akárcsak a szellemek a filmekből, amik felveszik mások alakját. Úgy néznek ki, ahogy akarnak, de a tekintetük üres, és elveszett. Ez a Zayn is ilyen. Fakó bőre szinte már fehér, szemei üresek. Ekkor azonban ő is belém fúrja tekintét, és meglátok benn valamit. Valami meghatározhatatlant.
 - Valójában most nem azért vagyok itt, hogy rádijesszek.
 - Akkor mi szél hozott ebbe az álmomba? - Felhúzom a szemöldököm, mire féloldalas mosoly kerül arcára. Be kell ismernem valamit.
 Erre a fiúra én az elmúlt hónapokban úgy tekintettem, mint a legrosszabb rémálmomra. De hát az is volt! Most viszont, mikor azt mondja, hogy nem akar megijeszteni hiszek neki. Nem tudom miért, de muszáj hinnem neki. A megérzéseim ezt súgják bent.
 - Nem is tudom, talán csak unatkoztam. - Elindul az ablakom irányába, majd megáll előtte. A kinti világot nézi, és azt hiszem ez megkönnyebüléssel tölti el. Csak azt tudnám miért.
 - Ó, és unalomból betörsz mások magánéletébe? Az jó elfoglaltság!  - Mellléépek, és hasonlóan teszek, mint ő.
 - Ne érts félre! Nem vagyok kukkoló, de kérdezhetek valamit? - Tekintete az enyémet keresi, én pedig leállítom ezt a folyamatot. Ránézek, és egész testem felé fordítom. Hasonlít ez a felállás az előbbire Jake-el. Vele is így áltunk, csak ő fogta a kezem, ami alapjába véve fura volt tőle. Hát akkor ettől a fiútól milyen fura lenne!
 - Mondjad csak. - Válaszolom szárazan.
 - Miért nem szereted azt a fiút? - Kérdi felhúzott szemöldökkel.
 - Melyiket?
 - Hát Jake-et! Tudom, hogy szeret. Láttam rajta az előbb. A tekintetébe volt írva, de ezt te is észrevetted, igaz?
 - Igen. De ez miért lényeges neked? - értetlenkedve nézek rá, amikor egyszer csak leesik - Csak nem a fiad szerelmi élete miatt aggódsz?
 - Dehogy! Csak furának találtam, és amúgy is. Nem az én fiam, hanem Zayné. Azé, akit te ismersz. - Újra a tájat kémleli a szemével, aminek a tartalma most sem mond semmit.
 - És még te nem vagy kukkoló. - Motyogom az orrom alatt, mire felém fordul, és furán kezd méregetni.
 - Mit mondtál?
 - Én? Á, semmit! - Hazudom, mire az oldalamba bök a hüvelykujjával. A fájdalmas ponthoz kapom a kezem, majd ezt mondom:
 - Ez meg mire volt jó?
 - Semmire, de élveztem. Amúgy most mennem kell.
 - Hogyan? - Lepődöm meg hirtelen, és figyelem, ahogy hátrálni kezd.
 - Sajnálom, de hidd el, még találkozunk.
 - Várj! Nincs esetleg egy jó tanácsod, vagy valami? Vagy nem szeretnéd esetleg elmondani, hogy mi vagy? - Őt nézem, de magábafordult és gondolkodik. Azon, hogy mit válaszoljon a kérdésekre. Mikor a szoba közepéhez ér megáll, majd félig lehunyja a szemét, és így szól:
 - Először is: A szerelem bonyolult, halgass a szívedre! Másodszor pedig: Az vagyok, ami Annabell. - Feleli legnagyobb meglepetésemre, de ekkor megszakad az egész. A szoba újra homályos lesz, karomon pedig erős ráncigálást érzek.

 Szemeim kipattanak, majd az erőhatást kifejtő tárgy felé fordulok, ami a bal vállamra gyakorol hatást. Egy kéz az, ami pedig egy igencsak jóképű fiatalemberhez tartozik. Ez a fiú William Horan, Angie bátyja.
 - Te aztán jó mélyen tudsz aludni! - Hangoztatja a fiú, miközben a szemeim dörzsölgetem.
 - Kössz. - Felelem kurtán, aztán végre ránézek, hogy mondja amit szeretne.
 - Gyere le a konyhába. - Feleli.
 - Micsoda? - Kérdezem vissza, pedig tudom, hogy ez milyen idegesítő. Én se szeretem.
 - Csak gyere le! A szülők leléptek, és Angie hozza a szokásos formáját Vallel eggyütt.
 - Jó, mingyárt megyek - válaszolom -, csak adj egy percet!